Egy május végi szemináriumon kezdődött minden, amikor a pozsonyi Ulita és a budapesti H52 munkatársai először találkoztak. A folytatásra pedig december elején került sor, amikor hat ferencvárosi gyerekkel együtt meglátogattuk a pozsonyi ismerősöket. Az utazás a FESZGYI és a Szubjektív Értékek Alapítvány támogatásának köszönhetően valósult meg.



De hogy mivel is töltöttük a négy napot?

A programok szervezése igazi csapatmunka volt – a pozsonyi szervezet munkatársai, a hozzánk bejáró gyerekek és mi magunk is ötleteltünk. Végül sikerült egy olyan napirendet összeállítani, ami mindenkinek meghozta a lelkesedését.

A csütörtöki vonatozás után Dominika, az Ulita ifjúságsegítője várt minket a pályaudvaron. Elkísért a szállásunkra, majd némi villamosozást követően együtt érkeztünk meg egy anyaotthonba. Itt találkoztunk először a helyi fiatalokkal, akikkel a közös játék után ecsetet ragadtunk. A művészeti foglalkozás kezdetén egymásról készítettünk portrét, majd együtt alkottunk egy hatalmas posztert, amire a vicces malacka mellett szivárvány forgószél, házikók és villamosok is felkerültek. Az estét egy remek lakomával zártuk a szálláson, a közösen készített melegszendvicsekkel csillapítottuk az éhségünket.





Pénteken délelőtt „nyakunkba vettük a várost”. Dominika kíséretében bebarangoltuk a pozsonyi óvárost, majd felmásztunk a várhoz. A gyönyörű kilátást a városra leereszkedett köd takarta el, de így is sok szépet láttunk. Kirándulásunk végén ellátogattunk az Ulita irodába, ahonnan egy rövid pihenő után a sokak által már oly nagyon várt „lasertag” programra indultunk.

A gyárépületbe megérkezve még nem is sejtettük, hogy milyen izgalmak várnak ránk. Az instrukciók ismertetése utána mindenki fegyvert ragadott, majd a csapatok beosztása következett. Végül felfegyverkezve foglaltuk el bázisainkat a rejtekhelyekkel tarkított teremben. Majd kezdetét vette a harc, a pirosak és zöldek több körös háborúja végül a zöldek győzelmével zárult, bár a legprofibb lövész a másik csapat színeiben harcolt.

Élményekkel telve indultunk vissza a szállásunkra, nem is sejtve, hogy micsoda izgalmak várnak még ránk az este. A lányoknak „közös erővel” sikerült bezárnia a kulcsot a szobába, így csöppet átalakult az esti programunk. A „csodálatos helyszaporításnak” köszönhetően azonban mindenkinek jutott fekhely, és hajnali egykor a segítség, azaz a pótkulcs is megérkezett.



Az éjszakai megpróbáltatások miatt a vártnál fáradtabban ébredtünk, ezért kicsit nyűgösen utaztunk át a fél városon. A közös program azonban mindenkit – a magyarországi és a pozsonyi fiatalokat egyaránt – kárpótolt. Egy órán keresztül „beszabadultunk” a Jump Arénába, ahol a különböző trambulinok, magas tornyok, slackline és szivacskockák tették viccessé és izzasztóvá a délelőttöt. Délután újabb utazás várt ránk, amelynek végén azonban szemet gyönyörködtető élményben volt részünk. Az adventi vásárba a pozsonyiakkal együtt érkeztünk, a fiatalok egy kis közös séta után elköszöntek, és az új Facebook ismerősökkel a tarsolyukban indultak haza. Mi még barangoltunk egy kicsit a fabódék között, majd ajándékokkal megpakolva érkeztünk vissza a szállásra.

A pozsonyi kirándulás végül fejedelmi utolsó vacsorával zárult, vasárnapra csupán a reggeli és a hazautazás maradt. Persze a vonatút is izgalmasra sikerült, mert a helyfoglalások miatt többször vándorlásra kényszerültünk. Így végül nem túl kipihented, de annál jobb hangulatban és élményekkel telve érkeztünk haza.