A H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér hírlevele.
Nem megfelelően jelenik meg az email? Nézzük az online verziót!
 
H52 Hírlevél
I. évfolyam 1. szám (2016. január 25.)
 
 
 
 
Beharangozó
 
A H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér hírlevelének első számával jelentkezünk. Terveink szerint nagyjából havonta jelenik meg a hírlevél, melyben az Ifjúsági Iroda és Közösségi Térrel kapcsolatos aktuális eseményeket, programajánlókat, hasznos információkat szeretnénk megosztani az olvasókkal. A mostani számban röviden összefoglaljuk, hogy mik történtek és mik történnek a H52-ben a néhány hónappal ezelőtti megnyitása óta.
 
 
 
 
H52 - egy emelettel feljebb. Megnyílt a H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér
 
H52 megnyitó "2015. november 20-án, a Gyermekek Jogainak Világnapján megnyílt Ferencvárosban a H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér, melyet dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere és Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára adott át a Haller utca 52-ben.

A teljesen felújított, vidám, színes, csocsóasztallal és sok más izgalmas, a gyerekek és fiatalok érdeklődését felkeltő berendezéssel felszerelt ifjúsági iroda a korábban az Ecseri úti metró aluljáróban található "Alul-járó" Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodából alakult, ami így végre felkerült a felszínre, egy világos és tágas helyiségbe, ami egyben a Ferencvárosi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat új székhelyéül is szolgál. (...)"

A cikk a ferencvaros.hu-n jelent meg 2015. november 20-án.
Tovább a teljes cikkre

A megnyitóról készült hivatalos képgaléria (klikk a képre!)

H52 megnyitó képgaléria
A 9.tv összefoglalója a Youtube-on (Heti Hírek, 2015. november 23.): https://www.youtube.com/watch?v=5nXYJrCubZA&feature=youtu.be&t=272
 
 
 
 
Délutáni foglalkozásaink tizenéveseknek
 
Hip-hop oktatás A H52 Ifjúság Iroda és Közösségi Térben az információnyújtás és tanácsadások mellett 2015 októberétől különböző délutáni foglalkozások színesítik a mindennapokat. Hétfőn 16.30-tól hip-hop táncolni, kedden 16.30-tól zsonglőrködni tanulhatnak a fiatalok, míg szerdán 15 órától kézműves alkotásba kapcsolódhatnak be. Minden hónap harmadik péntekén szimbólum csoport keretében az ősi szimbólumok jelentésével és a relaxációs technikával ismerkedhetnek és tapasztalataikat alkotásban jeleníthetik meg.

Hip-hop oktatás Új programunk 2016 januárjától a csütörtök délutáni sportolási lehetőség, amihez a Ferencvárosi Művelődési Központ biztosítja a tornatermet és a Horizont Alapítvány a szakmai segítséget.

Mint minden szolgáltatásuk, a különböző klubok és foglalkozások is ingyenesek a résztvevők számára. Megvalósításukat az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati támogatása teszi lehetővé.
 
 
 
 
Gyógypedagógiai intézetben tanulók karácsonyi ünnepsége
A FEGYIÖK karácsonyi ajándéka a H52-ben
 
FEGYIÖK karácsonyfa "A Ferencvárosi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat szervezésében a H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér adott otthont a két kerületi gyógypedagógiai intézetben nevelkedő gyermekek karácsonyi ünnepségének december 16-án. (...) Rapi István, Ferencváros Önkormányzatának ifjúsági és drogprevenciós referense, valamint Urbán Szabó Sándor, a FEGYIÖK ifjúsági polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd Kállay Gáborné mondott köszönetet az eseményt szervezőknek, a műsorban közreműködőknek. Az alpolgármester asszony minden gyermeknek és pedagógusnak áldott karácsonyt és boldog újévet kívánt arra buzdítva, hogy jövőre is látogassák a sok rendezvényt, játékot, foglalkozásokat nyújtó új irodát, melynek átadását az idei év egyik legszebb pillanatának nevezte."

Tovább a teljes cikkre
(A cikk 2015. december 16-án jelent meg a ferencvaros.hu-n.)
 
 
 
 
Farsangi mulatság és táncház
 
2016. január 29-én pénteken tartjuk a H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér farsangi programját, mely délután 4 órától vetélkedővel, fánk evő versennyel, ügyességi feladatokkal, álarckészítéssel várja a fiatalokat. A jelmezben érkezők ajándékot kapnak! A mulatságot a Szépszerével együttes moldvai táncháza zárja délután 6 órától. Táncot tanít Szécsi Judit a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes táncosa, hogy azok is bekapcsolódhassanak, akik még nem ismerik a táncokat.

Az esemény a Facebookon
 
 
 
 
 
Elérhetőségeink:
 
1096 Budapest Haller utca 52.
Nyitvatartás: H-P 12:00-18:00, Cs.: zárva
E-mail: h52@feszgyi.hu
Telefon/fax: (061) 431-7475; mobil: +3620-247-7543
Facebook: facebook.com/haller52
Szakmai programfelelős: Kormos Piroska

Irodánk a Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatóságának (FESZGYI) alintézménye.
H52 plakát
 
 
Nem szeretné megkapni a következő hírlevelünket? Leiratkozás