A H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér hírlevele
Nem megfelelően jelenik meg az email? Nézzük az online verziót!
 
H52 Hírlevél
I. évfolyam 2. szám (2016. március 18.)
 
 
 
 
Kedves Olvasó!
 
A H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér hírlevelének második számával jelentkezünk. Ebben a számban először beszámolunk néhány közelmúltbeli eseményről, majd ízelítőt adunk az állandó és időszakos programjainkból.
 
 
 
 
Farsangi mulatság és táncház
 
Farsangi táncház a H52-ben 2016. január 29-én pénteken tartottuk a H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér farsangi programját. Délután 4 órától vetélkedővel, fánkevő versennyel, ügyességi feladatokkal, álarckészítéssel vártuk a fiatalokat. A mulatságot a Szépszerével együttes moldvai táncháza zárta. A táncokat Szécsi Judit, a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes táncosa tanította meg a fiataloknak.

Farsangi táncház a H52-ben
 
 
 
 
Szociális cirkusz az FMK-ban a H52 fiataljainak fellépésével
 
Szociális cirkusz az FMK-ban
"A sokszínű, nemzetközi szociális cirkuszi produkcióban a profi fellépők mellett bemutatkozhattak azok a hátrányos helyzetű fiatalok is, akiket közös hobbijuk kovácsolt össze - többek közt a ferencvárosi H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Térben.

A február 18-án megrendezett előadást szakmai beszélgetés előzte meg.

A rendezvény elején Kállay Gáborné köszöntötte a nagyszámú érdeklődőt. Az alpolgármester asszony elmondta, örömmel tett eleget a meghívásnak, mert mindig is szerette a cirkuszművészetet, ezért nagyon kíváncsi a produkciókra. Hozzátette, amikor nemrégiben létrehozták a H52-t, éppen ilyen önbecsülés-növelő, sikerélményeket adó, közösségteremtő programok megvalósítását várták az ifjúsági iroda munkatársaitól."

Tovább a teljes cikkre
(A cikk 2016. február 18-án jelent meg a ferencvaros.hu-n.)

Farsangi táncház a H52-ben
Az eseményről készült fotók megtekinthetők a Ferencvárosi Újság Flickr-oldalán.
A 9.tv Közös Tér c. adása: Szociális cirkusz előadás az FMK-ban https://www.youtube.com/watch?v=y27MdeWkftk
 
 
 
 
A Ferencvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) ülése a H52 Ifjúsági Irodában
 
"Új elnököt választottak a Ferencvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) legutóbbi ülésén. A H52 Ifjúsági Irodában tartott eseményen ezúttal az alkoholproblémák megvitatását tűzték napirendre.

A találkozón Kállay Gáborné alpolgármester asszony megköszönte a KEF szakmai vezetői posztjáról távozó Barna Erika többéves munkáját, majd Rapi István KEF-titkár bemutatta az utódjaként jelölt Nagy Zsolt addiktológiai konzultánst, a FESZGYI Szenvedélybetegek Nappali Intézményének szakmai vezetőjét. Nagy Zsolt 2011-ben részt vett a Nemzeti Drogstratégia kidolgozásában, dolgozott a komlói drogközpontban és a Semmelweis Egyetem oktatójaként is ismert. Nagy Zsoltot egybehangzó szavazással a KEF szakmai társelnökévé választották.

Farsangi táncház a H52-ben
A KEF-ülésen ezúttal az újonnan megválasztott elnök tartott előadást. A szakember egy kerületi felmérés eredményét ismertette, mely szerint a középiskolások körében jelentős mértékű a legális és illegális szerhasználat."

Tovább a teljes cikkre
(A cikk 2016. február 24-én jelent meg a ferencvaros.hu-n.)
Az eseményről készült fotók megtekinthetők a Ferencvárosi Újság Flickr-oldalán.
 
 
 
 
Jótékonysági húsvéti tojásgyűjtés a FEGYIÖK szervezésében
 
Irodánk ad otthont a Ferencvárosi Gyermek és Diákönkormányzat (FEGYIÖK) rendszeres gyűléseinek. A kerületi általános és középiskolák képviselői immár másodszor szerveztek húsvét alkalmával jótékonysági adománygyűjtést a Fehér Holló utcai Gyermekek Átmeneti Otthona lakói számára. Az eseményre március 17-én, az FMK-ban került sor. A program során ügyességi vetélkedőn, óriás tojásfestésen, kézműves foglalkozáson és nyuszisimogatáson vehettek részt a kerületi diákok. A rendezvényen fellépett a H52 hip-hop tánccsoportja is.

Az eseményen készült fotók megtekinthetők a Ferencvárosi Újság Flickr-oldalán.
A tavalyi húsvéti jótékonysági akcióról készült képek megtekinthetők a FEGYIÖK honlapján.

Farsangi táncház a H52-ben
 
 
 
 
Segítő csoportot indítottunk függőséggel küzdő szülők tinédzser gyermekeinek
 
A Kék Pont Drogkonzultációs Központtal együttműködve egy olyan hiánypótló lehetőséget indítottunk el, amely Magyarországon még újdonságnak számít. Olyan fiatalokat várunk ebbe a csoportba, akiknek valamelyik vagy mindkért szülője függőségi problémával küzd. A résztvevők megtanulhatják azokat a jó gyakorlatokat, amelyek segítik könnyebbé és elviselhetőbbé tenni terheiket. A csoportot vezetik: Kormos Piroska szociálpedagógus, pszichodráma asszisztens, a H52 Ifjúsági Iroda vezetője és Lovizer Dániel felépülő, addiktológiai konzultáns. A csoportok ideje csütörtök 16 óra.
 
 
 
 
Délutáni foglalkozásaink tizenéveseknek
 
Hip-hop oktatás A H52 Ifjúság Iroda és Közösségi Térben az információnyújtás és tanácsadások mellett 2015 októberétől különböző délutáni foglalkozások színesítik a mindennapokat. Hétfőn 16.30-tól hip-hop táncolni, kedden 16.30-tól zsonglőrködni tanulhatnak a fiatalok, míg szerdán 15 órától kézműves alkotásba kapcsolódhatnak be. Minden hónap harmadik péntekén szimbólum csoport keretében az ősi szimbólumok jelentésével és a relaxációs technikával ismerkedhetnek és tapasztalataikat alkotásban jeleníthetik meg.

Hip-hop oktatás Új programunk 2016 januárjától a csütörtök délutáni sportolási lehetőség, amihez a Ferencvárosi Művelődési Központ biztosítja a tornatermet és a Horizont Alapítvány a szakmai segítséget.

Mint minden szolgáltatásuk, a különböző klubok és foglalkozások is ingyenesek a résztvevők számára. Megvalósításukat az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati támogatása teszi lehetővé.


Hip-hop oktatás Egyéb szolgáltatásaink:

Péntekenként 15.00-18.00 között alkalmanként egy órás pszichológiai tanácsadást vehetnek igénybe a fiatalok. A pszichológushoz előzetes bejelentkezés szükséges. (Az elérhetőségeinket lásd a hírlevél végén.)

Különböző korrepetálásokat tartunk és szervezünk elsősorban az Iroda rendszeres látogatóinak illetve a Család- és Gyermekjóléti Központ ügyfeleinek. Korrepetálás ügyében előzetesen egyeztetni kell munkatársunkkal, Haluska Diával.

Hip-hop oktatás Hétfőnként 9-12 óra között Álláskereső Klub működik az Irodában a 35 év alatti fiatal felnőttek számára: internethasználat, telefonálási lehetőség, álláslisták, önéletrajzírás és nyomtatás.
 
 
 
 
Médiamegjelenések
 
A Kossuth Rádió készített interjút néhány hozzánk járó fiatallal. A Vendég a háznál című műsor "kulcsos gyerekekről" szóló március 10-i adását itt lehet meghallgatni (a H52-es interjúk kb. a 8. perctől kezdődnek): http://www.mediaklikk.hu/2016/03/03/vendeg-a-haznal-kulcsos-gyerekek/

Kossuth Rádió riport a H52-ben
Az MTV1 Iskolapad című műsorának január 6-i adásában kb. az 5. perctől van rólunk szó: http://www.mediaklikk.hu/video/iskolapad-2016-01-06-i-adas-5/

A Kossuth Rádió Napközben című műsorának december 16-i adásában a fiatalkori bűnmegelőzés, pályaválasztás kapcsán keresték meg az Irodát: http://www.mediaklikk.hu/2016/03/03/vendeg-a-haznal-kulcsos-gyerekek
 
 
 
 
 
Elérhetőségeink:
 
1096 Budapest Haller utca 52.
Nyitvatartás: H-P 12:00-18:00, Cs.: zárva
E-mail: h52@feszgyi.hu
Telefon/fax: (061) 431-7475; mobil: +3620-247-7543
Facebook: facebook.com/haller52
Szakmai programfelelős: Kormos Piroska

Irodánk a Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatóságának (FESZGYI) alintézménye.
H52 plakát
 
 
Nem szeretné megkapni a következő hírlevelünket? Leiratkozás