A H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér hírlevele
Nem megfelelően jelenik meg az email? Nézzük az online verziót!
 
H52 Hírlevél
VI. évfolyam 2. szám (2021. március 4.)
 
 
 
Tartalom:
 
- Farsang a H52-ben
- Alapozó terápia
- Új gyakornokunk, Csepecz Petra bemutatkozója
- Megemlékezés a roma gyilkosságok áldozatairól
- Megszépültünk! - avagy "A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?"
 
 
 
Farsang a H52-ben
 
Vírushelyzet ide vagy oda, mi 2021-ben sem szerettük volna kihagyni a farsangot. Mivel az aktuális előírások miatt egyszerre maximum 10-en tartózkodhatunk az Irodában, nem volt egyszerű dolgunk, de kitaláltunk egy sajátos rendszert, hogy tarthassunk egy kis mulatságot.

Február 10-én délután kettő órától vártuk a "farsangolókat", ettől kezdve csak jelmezben lehetett bejönni a H52-be. Mindenkiről készítettünk fényképet, hogy a nap végén az összeset átnézve tudjuk kiválasztani a jelmezverseny győztesét. Az érkezők játékos feladatokban tehették próbára ügyességüket, illetve rövid farsangi kvíz várta őket. Mindegyik feladat megoldható volt egyedül, illetve több résztvevő esetén versenyezni is lehetett – ennek köszönhetően a létszámtól függetlenül próbára tehette magát mindenki.

Minden kategóriának külön győztese lett, az eredményhirdetésre pénteken került sor. Mivel az előírások miatt nem tudtunk minden nyertest egyszerre behívni, a nap során több alkalommal is lehetőségünk volt az ünneplésre.

Végezetül pedig íme egy feladat a sok közül. Ha van otthon vagy a munkahelyen színes építőkocka, akkor mindenképp tegyétek próbára magatokat. A mi győztes építőnk egy perc negyven másodperc alatt oldotta meg a feladatot. :)

[Fotó: farsangi feladvány]
 
 
 
Alapozó terápia
 
A Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával 5 fős alapozó terápiás csoport indult a H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Térben Kovács-Darnót Renáta alapozó terápiás fejlesztő vezetésével.

Az alapozó terápia olyan mozgásfejlesztési gyakorlatok sora, ahol a cél az idegrendszer működésének fejlesztése. A gyermekkori mozgásfejlődéssel egy időben, és annak segítségével alakulnak ki egyes idegpályák, valamint az ezek fel- és leszálló pályáiként működő egyes agyterületek. A terápia során végigvezetjük a gyermekeket az átlagos fejlődési sor mozgásállomásain. A megfelelő terápiás feladatokkal újrajárjuk a fejlődésben már elhagyott lépcsőfokokat és ahol szükséges, pótoljuk a hiányokat. Végigvezetjük a gyermekeket az egyszerű mozgásoktól az összetett, sorozatokból álló, bonyolult mozgásokig. A fejlett koordinációt igénylő feladatok megtanulásával pedig végigsegítjük őket a több irányú figyelmet igénylő feladatok automatizált szintű helyes végrehajtásáig.

[Fotó: alapozó terápia a H52-ben]
Fejlesztjük a gyermekek általános mozgásügyességét, így a kézügyességet igénylő feladatok kivitelezésének alapjául szolgáló finommotorikát. Elősegítjük a stabil jobb-, vagy baloldali dominancia megerősítését is. Mozgásfejlesztési gyakorlatsorunkkal hatunk a beszéd működéséért (olvasás, írás) felelős területekre is.

A terápia során a mozgást kiegészítjük fejlesztő pedagógiai módszerekkel (idő, tér, emlékezet, ritmus, labdagyakorlatok stb.) és különböző fejlesztő eszközök használatával, így a gyermek szórakoztató játékkal hatékonyan és maradandóan fejlődik. Tapasztalataink szerint a terápia során javul a gyermekek önértékelése, feladatra összpontosítási képessége és alkalmazkodókészsége is.
 
 
 
Új gyakornokunk, Csepecz Petra bemutatkozója
 
[Fotó: Csepecz Petra]
Csepecz Petra vagyok, az ELTE harmadéves szociális munkás hallgatója. 2019 őszi félévében az évfolyammal szociotáborban voltunk Ózdon, ahol igazán hátrányos helyzetű gyermeksorsokat láthattam személyesen. Ekkor éreztem először azt, hogy szeretnék valamit tenni ellene, segíteni szeretnék ezeken a gyerekeken, hogy megannyian megkapják a kitörés lehetőségét, az esélyegyenlőséget.

A következő, tavaszi félévben lehetőségem adódott mentornak jelentkezni egy hasonlóan hátrányos helyzetű faluba, amelynek nagyon megörültem, mert úgy éreztem, hogy végre valamit cselekedhetek is. A felkészítő kurzus után elkezdhettem tavaly szeptemberben a mentorálást Pándon, ahol 4 hetedikes lánnyal foglalkozom heti rendszerességel. A mentorálás alatt foglalkozunk továbbtanulással, új dolgokat tanulunk, beszélgetünk különböző témákról, csoportos önismeret és csapatépítő játékokat játszunk, kirándulunk, együtt tanulunk. Nagyon jó érzés a gyerekkel foglalkozni, hozzájárulni ahhoz, hogy kitalálják, mik lesznek ha nagyok lesznek, s ezeket a célokat hogyan tudják elérni.

A mentorálás során jöttem rá, hogy a diploma után gyerekekkel és fiatalokkal szeretnék majd foglalkozni, s így jött számomra a H52 is, mint gyakorlati hely. Úgy gondolom, ha minden gyermek megkapná a neki járó figyelmet, törődést, és megfelelő oktatást, ha a gyermekvédelem megfelelően működne, és az egészséges fejlődésük biztosítva lenne, akkor sokkal kevesebb felnőtt szociális ellátásra lenne szükség, hiszen rengeteg későbbi szociális probléma a gyermekkorban gyökerezik. Én pedig hivatásomnak érzem, hogy minél több gyermeknek és fiatalnak segíthessek a felnőtté válás hosszú útján, elakadásaik, nehézségeik megoldásában, céljaik elérésében.
 
 
 
Megemlékezés a roma gyilkosságok áldozatairól
 
12 éve, 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön történt a közelmúlt egyik legerőszakosabb gyilkossága. Három elkövető Molotov-koktéllal felgyújtotta egy család házát, majd a kimenekülőkre tüzet nyitottak, az édesapa és kisfia életét vesztette, a kislánya súlyos sérüléseket szenvedett. Az elkövetőket elfogták, több hasonlóan elkövetett bűncselekményért voltak felelősek, melyek összesen hat áldozatot követeltek. A támadásokról egyértelműen bebizonyosodott, hogy rasszista eredetű, gyűlöletből elkövetett bűncselekmények.

A szörnyű gyilkosság évfordulója alkalmából Ferencváros Önkormányzata egy projektet indított. A Csíkszerda Kórus karnagya átdolgozta az Ederlezi című dalt, melyet civilek énekeltek fel. Irodánk kortárs segítője, Klemán Levente is részt vett a programban. A dallal mi is megemlékezünk az áldozatokról.

[Videó: Ederlezi a Youtube-on]
 
 
 
Megszépültünk! - avagy "A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?"
 
Február közepén új köntöst kapott irodánk. Hosszas ötletelés után sikerült megvalósítani tervünket, miszerint szükség lenne egy kis "vérfrissítésre" az iroda falain belül. Kreatív énünket keményen megdolgoztatva kitaláltunk egy koncepciót, amely végül – szokás szerint – a gyakorlatban máshogy alakult.

Máshogy, de talán még színesebben, mint ahogy azt mi elképzeltük. Az ötletbörzén volt minden, spongyabobtól kezdve szivárványos csíkot húzó unikornison át kisherceg idézet is, ám mi végül kaktuszok, vicces lámák, bicikliző dinoszaurusz, geometriai formák és Kosztolányi mellett döntöttünk.

[Fotó: felújítási munkák a H52-ben]
A munkálatok két nap helyett hármat vettek igénybe: az első napon besegítettek szülők, gyerekek és bevezettek minket a glettelés fortélyaiba, majd olyan fogalmakkal ismerkedhettünk meg, mint a spakli, glettvas, vagy a maszkolószalag. (Na jó, a legtöbben már ismerték ezeket az eszközöket...) A másik két napon a team bontakozhatott ki egy ovi-sulis kollega, egy gyakornokunk, illetve egy megbízott munkatársunk segítségével. A bejárók visszajelzései alapján sikerült megugranunk ezt a feladatot, sőt, kifejezetten sikeres volt a projektünk. Még a végén festő lesz belőlünk?! :)

[Fotó: a felújított H52]
[Fotó: a felújított H52]
 
 
 
 
Elérhetőségeink:
 
1096 Budapest Haller utca 50-52.
Nyitvatartás: H-P 12:00-18:00, Cs.: zárt egyéni és csoportfoglalkozások
E-mail: h52@feszgyi.hu
Telefon/fax: (061) 431-7475; mobil: +3620-452-5466
Facebook: facebook.com/haller52
Szakmai programfelelős: Bázsa-Mosó László

Irodánk a Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatóságának (FESZGYI) alintézménye.
[H52 logó]
 
 
A jövőben nem szeretné megkapni hírlevelünket? Leiratkozás *|EMAIL|*