Mi - a FESZGYI Szociális Szolgáltató Központban dolgozó idősgondozók - tájékoztatni szeretnénk a kövéleményt, hogy az elmúlt napokban az egyik közösségi oldalon egy olyan bejegyzés jelent meg, amelyben egy magánszemély szervezetünk dolgozóit hamis színben tünteti fel.

A bejegyzés szerint Ferencvárosban az önkormányzati idősgondozók a szépkorúak demenciáját vagy egyéb mentális, fizikai betegségét kihasználva politikai előnyt próbálnak szerezni Kocsis Máté, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje számára.

Határozottan cáfoljuk és visszautasítjuk azon feltételezést, amely szerint munkánk ellátása során jogellenesen politikai szereplőknek kampányolnánk!

Szeretnénk felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy munkánkra hivatásként tekintünk, nap mint nap lelkesedéssel végezzük a nem egyszer szellemileg és fizikailag is megterhelő feladatainkat, amelynek révén a rászoruló emberek mindennapjait tehetjük könnyebbé.

Ismerjük és tiszteletben tartjuk a ránk vonatkozó szakmai és etikai szabályokat, többek között a „Szociális Munkások Etikai Kódexét” is.


Budapest, 2018. március 26.


Gedeon Andor
igazgató
sk.